Valahogy fölidéződött bennem avukám és anyukám halála. Talán beszélek erről is – ne haragudjatok, ha kicsit spontán módon jönnek elő a gondolatok, nem készülök rá külön, csak mondom, ami eszembe jut, amikor egyedül vagyok és csend van.
Anyuka leépülése
Az egész valamikor június környékén kezdődött. Családi ebéd volt nálam az új szaletliben, Soltvadkerten. Anyuka már akkor össze volt zavarodva – nem tudta pontosan, kinek mikor van születésnapja, folyton rákérdezett, milyen nap van. Ez még csak enyhe jel volt.
Aztán augusztus–szeptember táján volt egy újabb családi összejövetel. Én, húka, anyuka, talán valamelyik gyerek. Ott már nagyon feltűnő volt, hogy anyuka nem emlékezett ki kicsoda, ki mikor hová megy, mire készül.
Otthon aztán láttam, hogy cetlik vannak ragasztva a konyhaszekrényre, hogy el ne felejtsen ezt-azt. Egy alkalommal húka mesélte, hogy anyuka finom bablevest főzött, mellé mákos tésztát akart, de végül egy fazékba öntötte össze, és úgy ette meg. Onnantól az iskola konyhájáról hordták nekik az ételt.
Elmentünk Szegedre Alzheimer ambulanciára, ahol közepes Alzheimer-kórt állapítottak meg. Javasolták a havi kontrollt. De 1–2 hónap alatt rohamosan romlott az állapota.
Érdekes módon a régi dolgokra még sokáig tisztán emlékezett: fiatalságára, esküvőjére, saját anyja temetésére. Csak a friss események koptak ki.
Egy különös este – „Péter, anyád megbolondult”
Egyszer Apuka felhívott: „Péter, anyád megbolondult.” Este nyolc körül rohantam át. Anyuka félrevont, és azt mondta, ott van János bácsi, az ő keresztapja, nem akar hazamenni, az asztalnál várják Pétert a vacsorához, de sehol.
Persze János bácsi már rég halott volt. Én kijöttem, becsengettem, úgy tettem, mintha Apuka most ért volna haza. Anyuka a nyakába borult: „Péterkém, hol voltál? Vártunk vacsorára!” A szegény apám előtte evett egy jó adag szafaládét – most újra vacsorázott miatta. Innen kezdve egyre több ilyen epizód lett.
Ők ekkor ketten éltek otthon, nyugdíjban, figyelgetve egymást. Még elgurultak így a napok.
Avuka rosszulléte és halála
Egy szerdán Krisztinánál aludtam, másnap délben jöttem haza. Pont hazaértem, csörgött a telefon: mentő áll a házunk előtt. Papucsban beugrottam az autóba, átrohantam.
Bent Judák Józsi próbálta kezelni avukát, aki hörgött, nagyon rossz állapotban volt. Valószínűleg éjjel rosszul lett, de nem tudott telefonálni, bár két méterre volt mellette. Anyuka reggel idegen férfinak hitte őt az ágyban, nem mert kimenni – agorafóbia is kialakult nála.
Mút Peti szomszéd jött át, látta, hogy baj van, kihívta az orvost. A körzeti orvos Svájc Laci volt, kijött, ránézett, és azt mondta: „ez az ember úgyis meghalt, vigyék kórházba”, majd elment. A mentősök viszont azt mondták, nem szállítható, hívták újra az ügyeletet – már Judák Jóska jött, megtett mindent: vízhajtó, szíverősítő, légzésfokozó. Végül mégis kiskunhalasra vitték.
Én mentem a mentő után. Közben telefonáltam Lackóéknak – fél órán belül indultak, estére ott voltak.
A kórházban szívet stabilizálták, de mély agyvérzést találtak. Az ügyeletes sebész – mivel agysebész nem volt és szállítani nem lehetett – megoperálta, de sok agyszövetet kellett eltávolítania. Azt mondta őszintén:
„Nem tudom, túléli-e. Lehet, jobb, ha nem.”
Avuka egy hétig küzdött, majd reggel értesítettek, hogy meghalt. A halál oka: agy compressio, az agy hátracsúszott, az öreglyuknál beszorult, a légzőközpont leállt. Tulajdonképpen megfulladt.
Anyuka utolsó évei és halála
Ezután anyukára gondozónőt kerestünk, egy román ismerős segített. Több gondozónő váltotta egymást, 2–3 havonta feladták. A pénz, amit avuka után kezeltünk Lackóval közösen, kitartott addig, amíg anyukát idősotthonba nem tudtuk helyezni.
Ott egyszer elesett, kórházba vitték. A vércukra hirtelen nagyon leesett, elájult, leesett az ágyról. Az újraélesztés sikerült ugyan, de kómába került, és 1-2 hét múlva csendesen meghalt.
Így mentek el a nagyszüleitek.
Szomorú, de fontos történetek ezek, hogy tudjátok, honnan jöttünk.
